Péntek Lightos tali, szombat Sárvár, ami azért húzósabb, csak közel 200 kilométer oda, s bizony aznap még haza is jöttünk, tehát szép etapot teljesítettünk aznap, még úgy is, hogy a helyi vonuláson nem vettünk részt! A vármeeting sem egy új rendezvény, viszont idén először beszálltak a szervezésbe az M1800 Riders tagjai is, és képviselték is magukat vagy húsz gyönyörű motorral, ami még úgy is feltűnt, hogy lehettünk akár ezren is a vonuláson. A szokásos várbéli programok mellett szintén hagyomány már a Meggyeskovácsin lévő falunap meglátogatása és a helyi ízek azonnal kóstolása, bográcsból, nyársról, pohárból, kannából :-) A rendezvényen láthattuk még Mókust, akinek hiányzik egy kereke, még akkor is, ha a képeken kettőt látunk :-) Köszönöm Norbinak, Honornak és Robinak, hogy gurultak velem egy jót! Visszafelé nem lassan jöttünk, valahogy rövidebb volt az út :-)

 

 

Facebook