A motorozz.hu meghívására részt vettünk Nagyhörcsökön a főzőversenyen.    Közös motorozás után megérkeztünk a helyszínre, melyet a motorosok részére tartottak fent. Megérkezve kipakoltunk és a hozott anyagokból nekiláttunk a főzéshez. Négy csapat volt és mindenki lázasan dolgozott. A mi csapatunk a szokott módon egységes erőbedobással végezte a dolgát, ki sört ivott, ki fürdött, ki napozott, ki pedig a bogrács körül sürgölődött. Az ételek elkészülte után következett a megmérettetés , az ételek zsűrizése. A zsűri a résztvevő csapatokból állt össze. A mi csapatunkat Kakukktojás és Indián képviselte. A négy tagú zsűri hosszas ízlelgetés után hozta meg az egybehangzó döntést. A shadownerek megnyerték a versenyt!  Teljesítményünket egy  serleggel jutalmaztak a szervezők.  Itt még nincs vége a sikereknek mert íjászverseny is volt , ahol a második és harmadik helyetl is a shadownerek  szerezték meg. Köszönhetően Kakukktojás és Táncos barátainknak.    Miután  jól szerepeltünk  megérdemeltük a laza gurulást hazafelé a Vértesen keresztül.  A Sparrow  család invitálásra a csapat  jól tudta érezni magát otthonuk melegében. Még egy kis eszem ,iszom ,dínom ,dánom majd az éjszaka hűvösében tényleg hazafelé vettük az utat.    Szép nap volt !                                 

A győztes lecsónk.

 




 

Facebook